Aranymellű asztrild
(Amandava subflava Vieillot, 1819)

Aranymellű asztrild
EredetIgényekTenyésztés

Eredet

Az aranymellű asztrild hatalmas elterjedési területtel rendelkező, Afrikában a Szaharától délre megtalálható faj. Eredeti élőhelyei a hosszú füvű, végtelen szavannák. Három alfaja ismert: a díszmadárként leggyakrabban tartott törzsalak (A. s. subflava), a ritkábban előforduló, sárga mellényű A. s. clarkei és a kevéssé ismert A. s. niethammeri. Én a törzsalakot tartom.

A faj magyar nevének eredete a nyilvánvaló külső megjelenésre (aranyszínű melltollazat) vezethető vissza. Az 'asztrild' szó meglepő módon skandináv eredetű, valószínűleg az ónorvég ást-szerelem és eldr-tűz szavakól alkotta Georg Stiernhielm svéd barokk költő a XVIII. században az ókori szerelemistenek (Ámor, Kupidó) mintájára. Svédországban ma is használt férfinév (Astrild). Az asztrild szó az ornitológiában az apróbb testű, vékonyabb csőrű, rovart a többi fajnál magasabb arányban fogyasztó fajokat jelöl a - nevében szintén a fenti eredetre visszavezethető - Estrildidae családban. Az angol (golden-breasted vagy orange-breasted waxbill) és német (Goldbrüstchen) nevek is a jellegzetes mellszínezetre utalnak. Az angol waxbill=viaszcsőrű a magyarul asztrildnak nevezett fajok gyűjtőneve. A faj tudományos nemzetségneve (Amandava) valójában a tigrispinty (Amandava amandava) "érdeme". Ezt a délkelet-ázsiai elterjedésű fajt az indiai Ahmadábád városából (melyet a gudzsaráti népnyelvben Amdávádnak neveznek) importálták először nagy számban Európába. A város nevének elferdítésével keletkezett a faj neve, melyet nemzetségnévként később a rokon fajok - így az aranymellű asztrild is - megkaptak. A tudományos fajnév a magyarhoz hasonlóan külső jellegzetességen alapul, az 'alatt, alul' jelentésű latin sub- prepozíció és a szintén latin flavus-sárga szavakból. A faj neve tehát magyarul 'alul sárga'.

Az aranymellű asztrild a legutóbbi időkig gyakran importált faj volt, az állomány jó része vadbefogott madarakból került ki. Ez az importstoppal megváltozott, azonban az apró termetéhez képest meglepően szívós és talpraesett madarak alkalmasak egy stabil tenyésztett állomány létrehozásához, amely tulajdonképpen napjainkban is folyik.

Igények

Az aranymellű asztrild melegkedvelő és mozgékony, aktív madár, mely érthető, ha eredeti élőhelyére, az afrikai magas füvű szavannákra gondolunk. Emiatt télen fűtött elhelyezést igényel és tartását, tenyésztését elsősorban röpdében javasolják. Több helyen is olvashatunk azonban ezeknek a madaraknak a sikeres költéséről nagyobb méretű ládakalitban, tenyészkalitban, de akár kalitkában is. A tartási hely "interaktívvá tétele", növényzettel, felfedezésre váró zugokkal és ötletesen elhelyezett csemegékkel javítja a madarak közérzetét, kielégíti ennek a fajnak a természetes kíváncsiságát és tenyészeredményt is előbb várhatunk így tőlük.

Táplálásuk nem nehéz, ha figyelembe vesszük a faj természetes igényeit. A hagyományos pintyeleség megfelelő alap nekik, de kicsiny csőrük miatt nem minden nagyobb, keményebb maggal birkóznak meg. Emiatt tanácsos az alapeleséget apróbb magvakkal "felhigítani", pl. moharral, szezámmaggal vagy amaránttal. Az én hímem jelenleg tűzcsízekkel osztozik egy ládakaliton és előszeretettel szedegeti ki a csízkeverékből a vékonyabb fűmagvakat. A fürtös köles (ami valójában mohar) kedvelt csemegéje, de zöldeleség vagy gyümölcs fogyasztását még nem láttam tőle. A költéskor szükséges plusz fehérje bevitelt ennél a fajnál legalább részben élő eleséggel, azaz rovarokkal kell fedezni, nekem azonban jelenleg még nincsenek erre irányuló tapasztalataim. Friss ivóvízre, ahogy minden fajnak, minden nap szüksége van, esetleges szomjaztatásos vitamin- vagy gyógyszeradagolási módszernél figyeljünk arra, hogy nagyon kis termetű és emiatt nagy fajlagos testfelületű fajról van szó, amely kevesebb ideig bírja víz nélkül. Fürdeni saját tapasztalataim alapján szeret, azonban nem áztatja magát minden alkalommal csatakosra, mint például a kanári.

Aranymellű asztrild

Tenyésztés

top