Zebrapinty
(Taeniopygia guttata Vieillot, 1817)

Zebrapinty
ÉnekeEredetIgényekTenyésztés

Éneke

Eredet

A zebrapinty Ausztráliában és a Kis-Szunda-szigeteken elterjedt faj. Eredeti elterjedési területén két alfaja alakult ki: a díszmadárként széles körben elterjedt ausztrál zebrapinty (T. g. castanotis) és a szigeteken honos, kisebb termetű Timor-zebrapinty (T. g. guttata).

A faj magyar nevének eredete egyértelmű, a felső farkfedőtollak, valamint a mell fekete-fehér mintázata a ló afrikai rokonára emlékeztet, a pinty pedig régi magyar hangutánzó szó, a kisebb testű énekesmadarakra (rendszertani kapcsolatoktól függetlenül) általánosan használatos. Ugyanez a helyzet a német "zebrafink" és az angol "zebra finch" esetében is. A faj tudományos neve már összetettebb eredetű. A taeni-, taenio- görögből latinba került előtag szalagot jelent, a pygia görög utótag pedig szó szerint "far"-t. A nemzetség neve tehát magyarul "szalagosfarú"-t jelent, láthatóan egész más anatómiai sajátosságra összpontosít, mint a közkeletű elnevezések. Ebbe a nemzetségbe egyébként a zebrapintyen kívül a rácsosszárnyú asztrild (Taeniopygia bichenovii Vigors et Horsfield, 1827) tartozik, így ez a faj a legközelebbi rokona. Korábban mindkét fajt a fűpinty-fajokkal egy nemzetségbe (Poephila) sorolták, azonban Leslie Christidis ausztrál ornitológus 1987-ben megjelent rendszertani tanulmánya egyértelművé tette, hogy a két Taeniopygia-faj közelebbi rokona egymásnak, mint bármelyikük a fűpintyeknek. A gutta latinul "petty"-et, "csepp"-et jelent, ez minden bizonnyal a faj hímjének oldalán található mintázatra utal. Az ausztrál alfaj tudományos neve a hím tollazatának egy újabb jellegzetességéből ered: a Castanea a szelídgesztenye tudományos nemzetségneve, az otis utótag pedig valószínűleg az ógörög fül szóból ered (ld. Ungi Balázs: Pénzváltó levélnéző c. könyvének 128.Túzok szócikkét). Az ausztrál zebrapinty alfaj szintű tudományos elnevezése tehát "gesztenyefülű"-ként fordítható és néhány angol nyelű leírás is chestnut-eared finch-ként nevezi a fajt.

A zebrapintyet hazájában, Ausztráliában a betelepülő európaiak kezdték el díszmadárként tartani. A XIX. század végétől azonban Európába is rendszeresen importálták a faj egyedeit, ami hamarosan a legelterjedtebb kedvtelésből tartott madárfajjá vált, könnyű tarthatósága és szaporasága miatt.

Fekete pofafoltos álarcos zebrapinty hím

Igények

A fent leírtak következtében mára a zebrapinty domesztikált fajnak tekinthető, aminek egyik következménye az, hogy a faj vadon, illetve fogságban élő egyedeinek igényei immár jelentős mértékben eltérnek egymástól. A háziasított zebrapintyek a hőmérséklettel szemben tág tűrőképességre tettek szert, saját tapasztalataim alapján a fagypont alatti hőmérsékletet is különösebb gond nélkül átvészelik. Ennek ellenére nem ajánlom 5-10°C alatti tartását. 13-15°C-on már akár költeni is hajlandóak, ha a táplálkozási és fénymennyiségi feltételek is fennállnak, de ne hagyjuk nekik. A zebrapinty közepesen mozgásigényes madár, ugyan nem ugrabugrál egész nap, mint néhány kisebb asztrildfaj, de azért aktívan telnek napjai. Emiatt véleményem szerint kalitkás tartása csak a költés ideje alatt ajánlott, amikor a szülőmadarak egyébként is tartózkodnak a felesleges energia-felhasználástól. Nálam a zebrapintyek csak a tenyészidőszakban élnek tenyészkalitkákban, páronként, egyébként nagy társasröpdékben tartom őket. Felvetődhet a kérdés, hogy akkor miért nem költetem a madarakat a röpdében? A zebrapinty esetében erre két jó okom is van: az első e faj csapodár természete, több pár együttes költése esetén sosem lehetnék biztos a felmenők (leginkább az apa) személyében. Másrészről a zebrapinty kimondottan agresszíven viselkedhet a többi madárral, főként a fajtársakkal. A nyugalmi időszakban tojók nélkül együtt tartott hímek között is állandóak a kisebb összetűzések, ez a feltüzelt, párzásra kész madaraknál, tojók jelenlétében felfokozódik. A korábbi években időnként előfordult nálam, hogy zebrapintyek közös röpdében költöttek több más díszpintyfajjal. Egy alkalommal a második költéshez odút kereső pár egy japáni sirálykapinty pár fészkére vetett szemet, melyben 1-2 napos fiókák voltak. A tojó kidobta a fészekből a kicsiket, méghozzá a lábuknál fogva. Az esést túlélték a kicsik és a zebrákat kivettem a röpdéből, de az egyik kis sirályka bal láb nélkül nőtt fel és éli az életét, "hála" a zebrapinty tojónak... A röpdében egyébként a párok számánál kettővel több, egyforma magasan elhelyezett egyforma odú volt, a zebráknak mégis a foglaltra fájt a foguk. Természetesen ennek az esetnek a leírásával nem az volt a célom, hogy bárkit lebeszéljek a zebrapinty tartásáról vagy rossz színben tüntessem fel a fajt, inkább hogy figyelmeztessem e sorok olvasóit erre az eshetőségre is.

Táplálék tekintetében általánosan elmondható, hogy nem finnyás faj, a gyárilag összeállított keverékek bármelyikét zokszó nélkül elfogyasztja. Vegyük azonban figyelembe, hogy a domesztikáció egyik velejárója az egyedek szélsőséges, egymástól eltérő viselkedésmintáinak és ízlésének kialakulása. Emiatt könnyen lehet, hogy amit egyik madarunk imád, annak egy másik a közelébe sem megy. Ez természetesen minden faj minden egyedére igaz, de a háziasítás (kihúzva a vad körülmények közötti életet szigorú keretek közé szorító természetes szelekció méregfogát) felerősíti ezeket a különbségeket. A zebrapinty alaptakarmányának ideális a hagyományos pintyeleség (mohar, fénymag, sárga vagy fehér köles), amit további lisztes magvakkal madaraink igénye szerint egészíthetünk ki. Olajos magvak közül csak a négermagot javaslom, azt is csak mértékkel, a költési időszakban. A fent leírtak miatt a zöldeleségek, gyümölcsök, csemegék, stb. közül tulajdonképpen egyénre szabott, hogy madarunk mit fogyaszt, mindenkinek azt javaslom, hogy tapasztalja ki, minek örülnek legjobban a madarai.

Tenyésztés

A domesztikáció miatt fellépő különbségek észlelhetők a tenyésztés során is. Az általánosan elterjedt nézet szerint a zebrapinty könnyen költ, de szó sincs arról, hogy félvállról kellene venni a szaporítását. Valóban vannak párok, melyek a szó szoros értelemben nagyüzemben nevelik az utódokat (természetesen az ilyen párokat sem szabad túlhajszolni, még ha látszólag nem is viseli meg őket négy-öt költés), de találkozhatunk olyan madarakkal, melyek a legnagyobb kényeztetés ellenére sem hajlandóak párba állni és/vagy utódot nemzeni-nevelni.

top